Ezio Auditore levelei

HaT.Astinos 2012.12.21. 09:34

Ezio Auditore leveleit húgának, Claudiának írta, hogy tájékoztassa az Altair könyvtárának felnyitását érintő fejleményekről.

1511 márciusa:

Claudia, legdrágább húgom! Már egy hete Akkóban vagyok, épségben és egészségben, de a legrosszabbra készülök.
A férfiak és nők, akik etettek és elszállásoltak, figyelmeztettek, hogy a Masyafba vezető utat zsoldosok és banditák lepték el, akik nem e föld szülötte. Félek rágondolni, hogy ez mit jelenthet.
Amikor elindultam Rómából tíz hónapja, egyetlen cél vezérelt. Fel akartam fedezni azt, amit apánknak nem sikerült. Egy évvel a születésem előtt írt levélben említést tesz egy a  masyafi vár kövei alatt elrejtett könyvtárról. Egy szentélyről, tele felbecsülhetetlen értékű bölcsességgel.
Mit fogok hát találni, amikor odaérek? Ki fog üdvözölni? Egy csapat felajzott Templomos, ahogy azt gyanítom? Vagy csupán a hideg és magányos szél fúvása?
Masyaf már majd' háromszáz éve nem az orgyilkosok otthona. Ettől függetlenül magaménak mondhatom? Szívesen látnak minket ott?
Megviselt ez a harc, Claudia. Nem azért, mert elfáradtam, hanem mert küzdelmünk úgy tűnik, csak egy irányba halad. A káosz felé.
Most több kérdésem van, mint válaszom. Ezért jöttem el ilyen messzire. Hogy megvilágosodásra találjak. Hogy megtaláljam a hatalmas Altaïr által hátrahagyott bölcsességget, mely által talán jobban megérthetem harcunk célját. És a benne betöltött szerepemet.
Ha bármi is történne velem, Claudia, ha a képességeim kudarcot vallanának, vagy az ambícióim tévútra vezérelnének, ne akarj bosszút állni a nevemben, csak harcolj, hogy tovább kereshesd az igazságot, mely mindenki hasznára válhat.
Az én történetem csak egy a sok ezerből, és a világ nem fogja megsínyleni, ha idejekorán ér véget.

1511 májusa:

    Drága húgom! Masyafot elárasztották a templomosok ezzel a céljuk egyértelmű. Altair elrejtett         könyvtárának titkaira áhítoznak – hiszik, hogy elvezeti őket a Nagy Templomba . Függetlenül hogy ez igaz vagy sem a könyvtár valóban létezik. Én magam láttam a kapuit. De nem tud belépni senki, annélkül hogy az öt kulcsot össze nem gyűjtené amit Konstantinápolyba küldtek Niccoló Poloval közel 300 évvel ezelőtt.

Claudia! Meg kell találnom ezeket a kulcsokat. A templomosok birtokába jutott egy a Topkapi palota alatt. Nem tudom milyen nehéz lesz megtalálni a többit. Csak az idő, tudás és kis szerencse fogja eldönteni.

 

Konstatinápoly:

 

Claudia, Konstantinápoly – avagy ahogy a mondják Isztambul – örömmel fogadott mintha csak egy lennék közöttük Az orgyilkosokat egy megnyerő ember Yusuf vezeti, aki nagyon büszke városára. Nem meglepő hisz igen változatos és színes, amit csak el tudsz képzelni.
De a város nyugtalan. A lázadó bizánci templomos frakció még küzd, hogy megtartsa befolyását és újabb támadásokkal késleltetik kutatásomat  Masyaf kulcsai után. De ez nem tarthat sokáig. Amint tudok, elkezdem kutatásomat Niccoló Polo egykori kereskedelmi állomásai után, olyan nyomokat keresve, ami közelebb visz Masyaf Kulcsaihoz.

Szólj hozzá!

Assassin's Creed 1 - Revelations Elemzés

HaT.Astinos 2012.12.21. 09:24

Az Assassin's Creed: Revelations az Ubisoft Monreal által fejlesztett és az Ubisoft által kiadott játék. Közvetlen folytatása a 2010-es Brotherhood. A Revelations a negyedik rész az Assassin's Creed videojáték sorozatban.

Ezio felszerelése jelentősen átalakult. Ezúttal fontos szerepet tölt be az egyik új fegyvere, a kampópenge. Kibővítették a megszokott rejtett pendés harcot is: bekerültek a dobások és új kitérő manőverek. A kampópengének a mozgásban is nagy hasznát vesszük, hiszen a mászás sebességét jelentősen növeli, és sokkal gyorsabban lehet vele közlekedni a városban, a szerte kifeszített zsinóroknak köszönhetően. Annak ellenére, hogy a város nagyobb, mint Róma, sokkal könnyebben lehet nagy távolságokat megtenni. Szintén a játék egyik nagy újítása a bombák széleskörű használata. Ezio variálható összetevőkből gyárthatja le őket a legkülönbözőbb célokra. Ebben a játékban már több ejtőernyőt használhatunk egy ugrás során.

Megjelenés (USA) 2011. november 15.
Megjelenés (EU) 2011. november 15.
Műfaj Történelmi akció-kaland

 Ezio Masyafba utazott, hogy megpróbálja feltárni az Altair titkokat, és hogy rátaláljon valódi céljára az Orgyilkosok és a Templomosok közötti harcban. Megérkeztekor azt tapasztalta, hogy a hely Templomosokkal van tele, akik elfogták, és hozzáláttak a kivégzése előkészítéséhez.

Ezio megszökik, és az erőd belső részére menekül, ahol felfedezi Altair könyvtárának bejáratát. Megtudja, hogy öt kulcsra van szüksége az ajtó kinyitásához, melyek közül az elsőt megszerezték a Templomosok, és hogy Niccoló Polo naplója elvezetheti őt a többihez. Ezio üldözőbe vesz egy Templomos századost, Lenadrost az Atlas faluba és megszerzi a naplót tőle. Tudomására jut, hogy az öt kulcsot valahol Konstantinápolyban  rejtették el, és hogy a Templomosok azt remélik a Nagy Templom hollétéről találnak információkat a könyvtárban.

Konstantinápolyba érkeztekor Eziót Yusuf Tazim fogadja, a helyi Orgyilkos céh vezetője. Miközben Niccolò régi boltját keresi, Ezio összetalálkozik Sofia Sartorral, egy olasz utazóval és könyvgyűjtővel, és rövid idő alatt nagyon megkedveli. Miután megszerezte az első kulcsot, és egy kódolt térképet, mely elvezetheti őt a többihez, megtudja, hogy mindegyik elrejtett tárgyban Altaïr egyik emlékét rögzítették. A segítségükkel Ezio képes volt egy Animus-szerű élmény keretein belül átélni Altaïr életének kulcsfontosságú emlékeit.

 Konstantinápolyba káosz uralkodott, az Ahmet herceg és testvére közötti konfliktusnak köszönhetően, a vita alapját az jelentette, hogy ki örököli a szultanátust. A konfliktus közepén Szulejmán felfedte Ezio előtt, hogy valójában ottomán herceg, és hogy úgy véli, a Templomosok állnak Ahmet és Szelim viszálya mögött.

Szulejmán megkérte Eziót, hogy vizsgálja ki a janicsár kapitány, Tarik esetleges bűnrészességét az Ottománok ellen szervezett összeesküvésben. Ezio bizonyítékot talált arra, hogy Manuel Palailogos Templomos segítséggel hadsereget akart toborozni, hogy legyőzze az Ottománokat, ehhez Tarik fegyverszállítmányokat biztosított neki.

Miután Ezio feltárta Szulejmán előtt felfedezéseit, a herceg megkérte Eziót, hogy ölje meg Tarikot árulása miatt. Ezio belegyezett, de a haldokló Tariktól megtudta, hogy ő csak elő akarta csalni a Templomosokat, hogy megtudja, hol rejtőznek. Ezio újból találkozott Szulejmánnal, és közölte az információt, hogy a Templomosok hol tanyáznak, és hogy ide menekült Manuel. Szulejmán hajót biztosított Eziónak, mellyel eljuthatott Kappadókiába. Ezio kihajózott, hogy Palaiologos nyomába eredjen, de előbb lerombolta a Nagy Láncot melyet a janicsárok emeltek, hogy megakadályozzák Ezio menekülését, miután végzett Tarikkal.

Amikor Kappadókiába ért, Ezio találkozott Tarik egyik kémével és miután megmentette a bajtársait megtudta, hogy a Tarik által eladott lőfegyverek működésképtelenek voltak, de muszáj volt valódi puskaport adnia melléjük. Ezio elpusztította a teljes készletet és Manuel után eredt a kialakuló káoszban. Megszerezte az utolsó kulcsot, de tudomására jutott, hogy Ahmet volt a lángelme, aki az Altaïr könyvtárának felfedezésére irányuló Templomos összeesküvés mögött állt. Miután ráébredt, hogy Ahmet tud Sofiáról, Ezio sietve visszautazott Konstantinápolyba.

Ezio hazaértekor tapasztalja, hogy Ahmet megölte Yusufut, és elrabolta Sofiát. Ezio és az Orgyilkosok támadást indítottak az Arzenál ellen, ahová Ahmet a katonáival menekült. A Templomos cserét ajánlott: a kulcsokat Sofia életéért. Ezio beleegyezett a cserébe, de rögtön üldözőbe vette Ahmetet, miután megbizonyosodott afelől, hogy Sofia biztonságban van. Ezio visszaszerezte a kulocskat egy hosszú vidéki üldözés után, de mielőtt végezhetett volna Ahmettel, Szelim érkezett meg a seregeivel. Miután tájékoztatta testvérét, hogy Bajazid szultán őt jelölte ki trónörökeseként, megfojtotta Ahmetet, és ledobta a szakadékba. Mivel Ezio Szuljmán személyes jó barátja volt, Szelim úgy döntött, meghagyja az életét, de figyelmeztette az orgyilkost, hogy menjen el Konstantinápolyból, és sose térjen vissza.

Ezio visszatért Sofiával Maszjáfba és a kulcsok segítségével kinyitotta Altaïr könyvtárát. Sofiát a kapunál hagyta, és egyedül ment be a könyvtárba, melyet üresen talált Altaïr csontvázától eltekintve, mely a hatodik kulcsot tartotta. Amikor elvette a tárgyat, Ezio újabb emléket élt át: Altaïrt látta, amint elküldi a fiát, Darimot a könyveivel, és bezárkózik a könyvtárba az Almával, hogy majd a megfelelő személy találhasson csak rá. Ezio úgy döntött, hogy az almát a könyvtárban hagyja a pengéivel és a kardjával egyetemben, majd közvetlenül Desmondhoz kezdett el beszélni, tudtára adva, hogy visszavonul az orgyilkos léttől, abban a hitben, hogy beteljesítette feladatát. Kifejezte reményeit, hogy Desmond majd megtalálja a választ a kérdésekre, melyek megoldásáért ő és Altaïr annyit szenvedett.

Altaïr kulcsai:

Miután megszerezte az első kulcsot, Ezio látta Altaïr életének egy pontját két évvel a Salamon Templomában történtek előtt. Keresztesek támadják meg Masyafot, és egy áruló segítségével elkapják Al Mualimot, azonban Altaïr időben megérkezik, és megmenti őt. Miután az emlék véget ért, Ezio megkérte Sofiát, hogy segítsen neki megtalálni a maradék négy kulcsot, de valódi szándékait nem fedi fel a nő előtt.

A második kulcs megmutatta Eziónak, mi történt, miután Altaïr végzett Al-Mualimmal. Átveszi az Orgyilkos Rend vezetését. Az egyik társa azonban, Abbas, aki nehezetel Altaïrra, amiért az állítólagos hazug pletykákat terjesztett a családjáról, Al Mualim halálát puccskísérletnek könyveli el, és úgy gondolja, Altaïr ölte meg mentorát, hogy hatalomhoz jusson. Egy rövid konfliktus után a két fél támogatói között, Abbas ellopja az Almát Al Mualim dolgozószobájából, de mint kiderül, nem elég erős, hogy irányítani tudja azt. Az Alma túltöltődik, és ennek következtében lassan kiszívja az életet belőle. Altaïr sikeresen deaktiválta a kincset, és még időben megmenti Abbast.

A harmadik kulcs Altaïrt, és feleségét, Mariat mutatta meg Eziónak; visszatérnek Masyafba, miután tíz évig küzdöttek a mongol erők visszaszorításáért. Megtudják, hogy Abbas puccsot vitt véghez, átvette az orgyilkosok feletti irányítást, és kivégezte legfiatalabb fiukat,Sefett. Altaïr választ követel tőle, miután napvilágra kerül, hogy Swami, Abbas egyik követője végzet Seffel. Dühében Altaïr arra használja az Almát, hogy Swamit saját torkának elvágására kényszerítse, de Maria megpróbálja megállítani. A rövid pillanat alatt, amíg Swami újra maga ura, hátba döfi Mariát, még mielőtt Altaïr végezhetne vele. Altaïr ezután menekülni kényszerül idősebb fiával, Draimmal, számkivetetté válik, és az is marad az elkövetkezendő húsz évben.

A negyedik kulcs Altaïr végső visszatérését mutatta meg Masyafba, mely hanyatlásnak indult Abbas húsz évnyi uralkodása után.. Altaïrnak sikerül az orgyilkosokat Abbas ellen fordítania, végez a századosaival az erődbe menet, mivel azok elárulták. Miután a kastélyba ér, Altaïr megöli Abbast a rejtett pisztolyával, és újra átveszi az őt megillető helyet az Orgyilkos Rend élén.

Az ötödik kulcs segítségével Altaïrt már Levantei mentorként láthatjuk. Mivel látja az Éden Almáján keresztül a jövőt, az emlékeit kulcsokba kódolja, és Niccolò Polóra, és testvérére Maffeóra bízza, hogy rejtsék el azt. Altaïr és Darim a testvéreket átkíséri a falun, és az Alma erejének segítségével visszaverik a mongol támadókat.

Ebben a részben is fellelhető a Multiplayer funkció, több lehetőséggel az elődnél szemben.

A minimális gépigénye :

Processzor: Intel Core 2 Duo E4300 1.8 Ghz vagy AMD Athlon64 X2 4600+ 2.4GHZ

RAM:  1.5 GB Windows XP / 2 GB Windows Vista - Windows 7

Videókártya: 256 MB DirectX® 9.0 – with Shader Model 3.0 vagy ATI RADEON HD 2000 / GeForce® 8

HDD: 12 GB

Hamarosan jön videós teszt is és végigjátszás! :D

Ha nem akartok lemaradni a videókról akkor iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra.


Szólj hozzá!

Assassin's Creed: Brotherhood - Elemzés

HaT.Astinos 2012.12.20. 17:29

Az Assassin's Creed: Brotherhood a közvetlen folytatása a 2009-es Assassin's Creed II játéknak. Cselekménye közvetlenül az Assassin's Creed II-ben történtek után kezdődik. A történet most is Ezio Auditore történetét mutatja be. Láthatjuk, ahogy Ezio felveszi a harcot Rómában, a zsarnoki Templomos családdal, a Borgiákkal, és visszaállítja a város régi arculatát.

Megjelenés (USA) 2010. november 16. (PS3, 360) 2011. március 17. (PC)
Megjelenés (EU) 2010. november 19. (PS3, 360) 2011. március 18. (PC)
Műfaj Történelmi akció-kaland


Miután Ezio elhagyta a Kamrát észrevette, hogy Rodrigo, a Templomosok vezetője eltűnt.

Ezután a bejáratnál álló Mario, Ezio nagybátyja magához hívta, és együtt törtek maguknak kiutat a Vatikánból. Ezio képtelen volt eldönteni, hogy mi legyen az Alma sorsa ezért Mariónak adta megőrzésre. Ezt követően vissza lovagoltak Monteriggioniba.

Eziónak hamarosan rá kellett jönne, hogy a Templomos fenyegetés csak kis mértékben csökkent, hiszen Cesare Borgia, Rodrigo Borgia fia, hamarosan ostromot indított Monteriggioni ellen. Cesare katonákból, tornyokból, és ágyukból álló hadserege minden erejével támadott, elpusztítva a várost. A támadás után Monteriggioni romokban hevert, Eziót súlyosan megsebesítették, és Marióval maga Cesare végzett. Bár Ezio megpróbálta lóháton követni nagybácsija gyilkosát, a Rómába vezető úton sérülése következményeként elájult.

Ezio egy kis római házban tért magához, ahol egy nő, aki ápolta, elmondta, egy férfi hozta el hozzá. Miután elhagyta a házat és gyógyszert vett az egyik orvosnál, Ezio elindult, hogy találkozzon Niccoló Machiavellivel.

Machiavellitől megtudta, hogy egész Róma romos állapotban van, és hogy a polgárokat elnyomják a Borgia erők. Később összefutott Romulus követőivel, a farkasemberekkel.

A Tiberis-szigeten felállítva bázisát, Ezio hozzálátott a város felszabadításának Cesare és befolyása alól. Ennek érdekében Ezio újra kiépítette a jó kapcsolatot az Orgyilkosok és a város többi céhe között. Ezek név szerint a kurtizánok (Vezetőjük: Madonna Solari, majd később Claudia Auditore), a tolvajok (Vezetőjük: La Volpa-A Róka) és a zsoldosok (vezetőjük: Bartolomeo d'Alviano) voltak.

Ezio ezután hozzálátott a tanítványok toborzásához, akik városukat újjáépíteni kívánó, elkeseredett polgárokból álltak. Miután a tanítványok teljesítették a kiképzést, Ezio csapatokba osztotta őket, és küldetéseket kaptak.

Ezio ezután hozzálátott a Borgia befolyás csökkentésének Rómában, meggátolta ezen kívül Cesare erőit azzal, hogy csapást mért  a katonai pénzalapjukra, és a franciáktól segítségként küldött csapatokra. Ennek érdekében megölte Cesare két kulcsfontosságú tábornokát, bankárát, Juan Borgiát és a francia tábornokot, Octavian de Valoist.

Ezután megtudta, hogy Pietronál, egy színésznél, aki Lucrezia Borgia játékszere volt, van egy kulcs az Angyalvárhoz. Mivel tudta, hogy szüksége lesz rá, hogy meggyilkolhassa Cesarét és Rodrigót, Ezio követte Cesare személyes bérgyilkosát, aki parancsba kapta, hogy végezzen Pietróval. Miután Ezio megmentette a színészt attól, hogy meghaljon a megmérgezése következtében, Pietro odaadta az Orgyilkosnak az Angyalvár kulcsát.

Miután Ezio teljesítette ezen feladait, beavatta Claudiát az Orgyilkos Rendbe.

Nemsokkal ezután Ezio beosont a kastélyba, ahol szemtanúja lett annak, ahogy Rodrigót megöli a saját fia, Cesare. Cesare kényszerrel kiszedte az Éden Almájának hollétét Lucreziából, és sietve elindult, hogy megszerezze azt. Ezio azonban megelőzte őt, megszerezte az Almát, és segítségével térdre kényszerítette Cesare maradék emberét.

Az utolsó csatában Ezio társaival együtt összecsapott Cesarével és életben maradt embereivel Róma kapujánál. Cesarét letartóztatta Orsini az új pápa meggyilkolásáért, de előtte az még kijelentette, hogy nem sokáig lesz láncra verve, és hogy nem ölheti meg őt halandó.

Később Ezio, akit Cesare kijelentése nem hagyott nyugodni, ezt Leonardóval beszélte meg, mire az azt javasolta, az Alma segítségével derítse ki, az elfogott Borgia szavai igaznak bizonyulnak-e. Ezio hezitált, de végül elfogadja a tanácsot. Kiderült számára, hogy Cesare valóban ki fog szabadulni a börtönből. Ezio kijelentette, hogy most rögtön indulnia kell. Leonardo aggodalmát a vezető nélkül maradt Orgyilkos céh miatt a következő szavakkal oszlatta el: "Egy tartós Testvériséget építettem ki, mely velem vagy nélkülem is ép marad."

Újdonságok:

Ebben az Assassin's Creed részben először fellelhető a Multiplayer!

A minimális gépigénye :

Processzor: Intel Core 2 Duo 1.8 GHZ vagy AMD Athlon X2 64 2.4GHZ

RAM:  1.5 GB Windows XP / 2 GB Windows Vista - Windows 7

Videókártya: 256 MB DirectX® 9.0 – with Shader Model 3.0 vagy ATI RADEON HD 2000 / GeForce® 8

HDD: 8 GB


  Hamarosan jön videós teszt is és végigjátszás! :D
Ha nem akartok lemaradni a videókról akkor iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra.

 

Szólj hozzá!

Assassin's Creed 2 - Elemzés

HaT.Astinos 2012.12.20. 13:12

   A folytatás a reneszánsz időkben játszódik, egészen pontosan 1476-ban, mikor is az új főhősünkkel, a firenzei nemesemberrel, Ezio Auditore de Firenzével meglátogatjuk Velencét és Toscanát, ahol magával Leonardo da Vincivel, Machiavellivel, Caterina Sforzával és Lorenzo de Medicivel is találkozni fogunk.


A játék megjelenési időpontjai:

Xbox és PlayStation - 2009. november 17.
PC - 2010. március 6. (Európa) és 2009. március 9. (USA).


  A játék az Assassin's Creed közvetlen folytatása, főszereplője ezúttal is Desmond, miután megszököttegy alkalmazottal, Lucy StilmannelDesmond egy fejlettebb Animus használatával újraéli egy újabb őse, Ezio emlékeit, aki a reneszánsz Itáliában élt a 15. és 16. század fordulóján.Az Assassin’s Creed II sok mindenben hasonlít elődjére. A játékmenet kötetlen, nem lineáris, és besorolható a "sandbox" kategóriába is, köszönhetően a lehetőségnek, hogy a játékos szabadon felfedezheti a játékteret.A játék harcrendszerét fejlesztették és további lehetőségekkel látták el, mint például az ellenfelek lefegyverzése. Szintén bővült a rejtőzködési lehetőségek listája is (a játékos lemerülhet egy időre a víz alá, ezzel eltűnve az őrök szeme elől), és Ezio képes elvegyülni a közemberek csoportjaiban.

Történet:

  Ezio, Olaszországban élő személy volt, kb. 300 évvel Altaïr után. 17 éves volt, amikor apja közeli barátja elárulta a családjukat egy politikai államcsíny érdekében. Apja utolsó utasításai alapján megkereste a családi házukban lévő rejtett szobát, és az abban elhelyezett ládában megtalálta az Orgyilkos fegyvereit és ruházatát. Ezio sajnos képtelen volt testvérei és apja megmentésére, így árulás vádjával elítélték és felakaszották őket. Ezio elvitte megrettent húgát és anyját a vidéki villába, melyet nagybátyja, Mario Auditore vezetett, hogy védelmet nyújtson neki. Itt kezdődött meg Ezio Orgyilkossá való kiképzése. Ezenfelül Mario megosztotta vele az információit és listáját azokról az emberekről, akiknek része volt a család meggyilkolásában. A szálak Firenzéből San Gimignanoba, majd Forlíba, Velencébe és végül magába a Vatikánba vezettek.Utazásai során Ezio több emberrel megbarátkozott beleértve a fiatal Leonardo da Vincit, aki lefordította Altaïr Kódexének oldalait, ezzel újabb fegyvereket adva Eziónak. Az ifjú lassan megismerte és megölte az érintett személyeket, eljutva az összeesküvés legfőbb irányítójához, Rodrigo Borgiához. Ezio követte Rodrigót Velencébe, ahol felfedezte, hogy a bíboros megszerzett egy Éden Darabját, az úgynevezett "Almát".Ezio azonnal a Vatikánba lovagolt, és megpróbálta megölni Rodrigót. Az azonban a Pásztorbot erejét használta az orgyilkos ellen, amit Ezio az Alma segítségével hárított ki. Párharcuk során Rodrigo megszerezte az Almát, és egy kést szúrt a Ezióba, majd lement a Kamrához. Ezio viszont képes volt utánamenni, újra összecsaptak, de fegyverek és az Éden Darabjai nélkül, ezúttal Ezio győzelmével. Ennek ellenére életben hagyta Rodrigót.Ezután bebizonyosodott, hogy tényleg Ezio a próféta.Alma és Pásztorbottal kinyitotta a Kamra ajtaját. A Kamrába lépve nem talált újabb Darabokat, csak egy üres termet, benne egy MInerva nevű személy holografikus képével. A nő azt állította, ő vitte Eziót a Kamrába, hogy így átadhasson egy üzenetet a hatszáz év múlva érkező Desmondnak az olasz Orgyilkos emlékein keresztül.

  A játékban felfedezhető frakciók természetesen az Orgyilkosok,Templomosok,Tolvajok,Zsoldosok és a prostituáltak.
Az utóbbi 3 nagyban segítette Ezio és a Testvériség munkáját Rodrigo ellen.

A játékban található főbb események:


Karnevál:


  1486-ban Ezio ellátogatott Leonardo boltjába ahol megvette tőle a Rejtett pisztolyt. Majd Leonardo elküldte Eziót Teodora nővérhez, akivel megtervezték, hogy megölik Marco Barbarigót. A tervben az is benne volt, hogy Eziónak a Karneválon teljesítenie kell négy feladatot, hogy elnyerje az Arany maszkot, amivel bejuthat Marco privát partijára.

Az Auditore-kivégzés:

„Megöllek azért, amit tettél!”
Ezio Uberto Albertinek, amikor az kivégeztette a családját 1476-ban

  Ezio visszatért a Piazza della Signoriára, ahol látta, hogy Uberto elnököl családja kivégzésénél. Giovanni állította, hogy ártatlanok, és a Gonfaloniere-ének eljuttatott dokumentumokra hivatkozott, azonban Uberto letagadta, hogy látta volna ezeket az iratokat. Ezio elordította, hogy Ulberti hazudik, de kísérletei családja megmentésére már kudarcra voltak ítélve.

A jó grafikához képest nincs olyan nagy rendszerigénye.

A minimális gépigénye :

Processzor: Intel Core 2 Duo 1.8 GHZ vagy AMD Athlon X2 64 2.4GHZ

RAM:  1.5 GB Windows XP / 2 GB Windows Vista - Windows 7

Videókártya: 256 MB DirectX® 9.0 – compliant card with Shader Model 3.0 vagy nagyobb

HDD: 8 GB


  Hamarosan jön videós teszt is és végigjátszás! :D
Ha nem akartok lemaradni a videókról akkor iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra.

Szólj hozzá!

Assassin's Creed 1 - Elemzés 2.rész

HaT.Astinos 2012.12.01. 14:31

És most nézzünk párat Altair áldozatai közül:

 

Nábluszi Garnier (kb. 1147 - 1191):


Majd Addin (ismeretlen - 1191):


Montferrati Vilmos (1136 - 1191):


Sibrand (1157 - 1191):



A jó grafikához képest nincs olyan nagy rendszerigénye.

A minimális gépigénye :

Processzor: Intel Dual core processor 2.6 GHz vagy AMD Athlon™ 64 X2 3800+

RAM: 1 GB Windows Xp / 2 GB Windows Vista

Videókártya: 256 MB DirectX 10.0 vagy  DirectX 9.0 with Shader Model 3.0 vagy higher (NVIDIA GeForce 6800+ / ATI Radeon X1600+)

HDD: 12 GB

 

Hamarosan jön videós teszt is és végigjátszás! :D
Ha nem akartok lemaradni a videókról akkor iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra.

Szólj hozzá!

Assassin's Creed 1 - Elemzés 1.rész

HaT.Astinos 2012.12.01. 14:31

   Az Assassin’s Creed I egy külső nézetes akció- és kalandjáték, amelyet az Ubisoft Montreal fejlesztett ki, és az Ubisoft tette közzé 2007.November 17.-én Microsoft Windows-ra Playstation 3-ra illetve Xbox 360-ra. A játék középpontjában egy Animus nevű gép áll, mely segítségével használója, név szerint Desmond Miles.Képes megtekinteni ősei emlékeit. Desmond egyik felmenőjének, az Orgyilkos Altaïr Ibn-La'Ahad emlékeit éli át, aki a Szentföldön tevékenykedett a harmadik keresztes hadjárat idején. Két ősi szekta harca rajzolódik ki előtte, a Templomosok és az Orgyilkosok harca, mely során mindkét fél egy ősi műtárgyért, az Éden Almájáért küzd.A játék célja, hogy egyre magasabbra jussunk az Orgyilkos Testvériségben, azzal, hogy több gyilkosságot végrehajtunk, melyeket a Rend vezetője, Al Mualim rendel el. Altaïr Masyaf a Szentföld városaiba, egészen pontosan Jeruzsálembe, Akkóba, és Damaszkuszba utazik, valamint egy ritkán lakott vidéki területre, melyet "Királyságként" említenek.   

Amikor megérkezik valamelyik városba, Altaïrnak muszáj megkeresnie a Testvériség egyik ügynökét aki menedéket biztosít és ellátja alapvető információkkal a célpontjáról.Csak miután elegendő adatot összegyűjtött, azután viheti véghez biztonságosan és sikeresen a gyilkosságot. Miután sikerrel járt, Altaïr visszatér a Testvérsiéghez, ahol jobb fegyvert, és új célpontokat kap.Altaïrt először akkor láthatjuk, amikor megpróbál visszaszerezni Salamon templomából egy több részből álló műkincset, az Éden egy Darabját. Malik és annak testvére segítségével, de megállítja őket Robert de Sable, a Templomosok Nagymestere, és az Orgyilkosok esküdt ellensége. A kincs visszaszerzése közben, Altaïr megszedi az Orgyilkos vallás mindhárom tanát ("Tartsd távol pengédet az ártatlanok húsától!"," "Rejtőzz a nép közé, válj eggyé a tömeggel!" és "Soha ne sodord veszélybe a Testvériséget!"), amikor is megpróbál végezni de Sable-vel, de kudarcot vall. Az ezt követő összecsapásban Malik testvérét megölik, Malik bal karja pedig súlyosan megsérül, és később le is kell majd vágni. Altaïr visszatér Masyafba, az Orgyilkosok várába bocsánatkérések közepette, Malik, aki túlélte az összecsapást de Sable-vel, pedig már a kinccsel tér vissza.

   Al Mualim, az Orgyilkosok vezetője, Altaïrt lefokozza tanítvánnyá, de újabb esélyt ad neki, hogy végigjárja a Testvériség ranglétráját. Feladatot is kap, végeznie kell kilenc kulcsfontosságú emberrel a Szentföldön, Jeruzsálembe,Akkóban és Damaszkuszban, azzal a céllal, hogy kivívja a békét a keresztes és a szaracén erők között. Minden célpont a harmadik keresztes hadjárat valódi figuráin alapul, beleértve Garnier de Naplosue-t (a Johannita Rend Nagymestere), Jubair al Hamikot (egy neves damaszkuszi tudós), Abu'l Nugoud (a leggazdagabb ember Damaszkuszban),Robert de Sable-t, Sibrandot (a Teuton Lovagrend Nagymestere) és Monferatti Vilmost (Akko régense).


   A játék Anvil nevű grafikai motort használ és +18-as a Pegi besorolása.A játék hangjai nagyon jók,az irányítása nagyon jó mégse bonyolult.A grafika csodálatos ha összehasonlítsuk a többi 2007-es játékkal.Nos a történet... A története egyszerűen kiváló,jobb nem is lehetne.De ha annyit játszanánk vele és ha kicsit monotonnak tűnne akkor ott van a nagyon sok melléküldetés ami még jobban fényezi a játékot.

   Viszont a játék ellen szól hogy akármilyen jó a története...Nagyon rövid és gyorsan végigjátszható.A bugokról nem is beszélve meg néha összezavarodik a karaktered és egyáltalán nem azt csinálja amit te nyomsz de ennek ellenére is nagyon remek játék.Most kicsit nézzük meg a történetét, karaktereket stb..

Karakterek:

Desmond Miles (született 1987. március 13-án):



Altaïr Ibn-La'Ahad (1165 - 1257) :


 


Abbas Sofian (1166 – 1247) :

Jó barátságban volt Altairral de mikor Altair azt mondta Abbas apjáról, hogy öngyilkos lett a barátságuk véget ért.


Al Mualim :


Malik Al-Sayf (1165 - 1227):

Maria Thorpe (Altair felesége):



Robert de Sable (? - 1191):


 

 Szaladin ( Kr.u 1138-1193)


 

 

Szólj hozzá!

Köszöntő bejegyzés!

HaT.Astinos 2012.11.30. 21:33

Na sziasztok!

Pontokba szedném ezt a "köszöntő" bejegyzést.


1.  Nemsokára jön minden írás,videó csak még be kell indulnia rendesen.
A videók a youtube csatonánkon lesznek elérhetők KATT

2. Rólunk:

Ez a "csapat" két tagból áll:

Astinos(én)

Joker

Mind a ketten Vecsésen lakunk Budapest mellet, 14 évesek vagyunk...Sajnos a kortársaink eléggé... Erről többet nem is akarok beszélni hiszen jól tudjátok(persze akad pár normális is).

Rólunk többet nem is akarok beszélni hamarosan jönnek a videók majd még jelentkezünk és akkor hallhattok is minket :D

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása